Egy betűkből és számokból alkotott számsorban szerepel, amely az autógumi oldalán található domborított formában. Általában ez egy három karakterből álló érték mm-ben meghatározva. Ez oldalfaltól oldalfalig tartó nagyságot méri, amelybe beletartozik maga a futó felület összege is. Értelemszerűen ez az érték határozza meg hogy keskeny vagy széles maga a gumiabroncs. Szélesebb futófelületű autógumiknál nagyobb a tapadási felület jobban “fekszik” az úton.
Jelölése a szélességi mérték után található perjellel, elválasztva ugyan itt az autógumi oldalán szereplő számsorban. A gumi szélességének és magasságának aránya, amely érték százalékban van meghatározva. A perjellel való elválasztást a számsorban egyfajta osztásként is értelmezhetjük és az ez által kapott eredmény a magasság. Fontos tényező az autó irányíthatóságában.
Az autógumi belső átmérője nem más, mint maga az autógumi peremtől peremig való átlója, avagy maga a felni mérete (erre helyezik rá a gumiabroncsot). A radiál abroncs (R) jelölés után található ez a szám, amelyet hüvelykben, vagyis col-ban mérnek. Magától adódik, hogy ez az érték is egyenes arányban nő minél nagyobb az autó annál nagyobb a belső átmérő, azaz a felni is. További információkat találunk még a maximális terhelhetőségről ez az úgynevezett terhelési index, illetve, hogy mekkora a megengedett legnagyobb sebesség az adott autóguminál, avagy a sebesség index. Ezek is nagyon fontos mutatók és meghatározó szerepük van az autógumi választásban.
Reméljük tudtunk segíteni a fenti információkkal, hogy mit is jelent a téli gumi 195/65R15.A biztonságos közlekedés egyik alappillére a megfelelő minőségű abroncs, igaz ez a 195 65 R15 téli gumi méret esetében is. A téli abroncsok jelentősége megkérdőjelezhetetlen, ahhoz, hogy a téli, csapadékos, hideg időszakban is biztonságban autózhassunk, fontos, hogy a téli gumi jól tapadjon a különböző felületeken, jól kormányozható, precízen irányítható legyen, hogy a zord hidegben se váljon merevvé, rugalmatlanná és hogy védje az autót az aquaplaning, azaz a vízen felúszás ellen.
A német autós szervezet, az ADAC évről évre teszteli a különböző abroncsokat. A legújabb teszt eredményei ebben a méretben 2021. őszén születtek, az első helyen a Dunlop Winter Response 2 végzett, a második a Goodyear Ultragrip9+ lett, a harmadik helyen a Michelin Alpin6 végzett. A teszt eredményeknél érdemes megnézni azt is, hogy milyen pontokat kaptak az egyes abroncsok az egyes feladatokban, így személyre szabottabban tudunk majd később téli gumit választani.
A tesztek mellett sokan böngészik a különböző autós fórumokat, webáruházak vélemény-rovatait is, így gyűjtve információkat az adott abroncsokról. Az árukereső vagy a jófogás azok a helyek, ahol könnyen találunk termékvéleményeket. A kiugróan rossz vagy épp kiugróan jó véleményeket óvatosan kell kezelni, de a nagy átlag véleménye releváns. Ilyenkor fedezhetünk fel olyan abroncsokat is, melyeket esetleg teszteken nem vizsgáltak, mégis kiválóan teljesítenek.
Általában három kategóriába sorolják az abroncsokat, vannak a felső kategóriás, prémium abroncsok, a középkategóriások és az olcsó abroncsok. A Continental, mint prémium márka, kiváló abroncsokat gyárt ebben a méretben is, de a holland középkategóriás Vredestein, vagy a szintén középkategóriás dél-koreai Hankook abroncsai is megbízhatók és tartósak.
Először is a pontos méretet kell ismernünk a vásárlás előtt. Ha pedig már megvásároltuk az abroncsot, akkor ahhoz, hogy sokáig élvezhessük az általa kínált biztonságot, gondoskodjunk a megfelelő gumi nyomásról. Ha olcsón szeretnénk jó minőségű abroncsot vásárolni, az autogumiakcio.hu webáruház erre remek lehetőségeket nyújt. Rendszeres akciókkal, széles kínálattal mind a márkák, modellek, mind a méretek tekintetében. Így a 195 65 R15 méretben is több tucatféle abroncs között válogathatunk.