Egy betűkből és számokból alkotott számsorban szerepel, amely az autógumi oldalán található domborított formában. Általában ez egy három karakterből álló érték mm-ben meghatározva. Ez oldalfaltól oldalfalig tartó nagyságot méri, amelybe beletartozik maga a futó felület összege is. Értelemszerűen ez az érték határozza meg hogy keskeny vagy széles maga a gumiabroncs. Szélesebb futófelületű autógumiknál nagyobb a tapadási felület jobban “fekszik” az úton.
Jelölése a szélességi mérték után található perjellel, elválasztva ugyan itt az autógumi oldalán szereplő számsorban. A gumi szélességének és magasságának aránya, amely érték százalékban van meghatározva. A perjellel való elválasztást a számsorban egyfajta osztásként is értelmezhetjük és az ez által kapott eredmény a magasság. Fontos tényező az autó irányíthatóságában.
Az autógumi belső átmérője nem más, mint maga az autógumi peremtől peremig való átlója, avagy maga a felni mérete (erre helyezik rá a gumiabroncsot). A radiál abroncs (R) jelölés után található ez a szám, amelyet hüvelykben, vagyis col-ban mérnek. Magától adódik, hogy ez az érték is egyenes arányban nő minél nagyobb az autó annál nagyobb a belső átmérő, azaz a felni is. További információkat találunk még a maximális terhelhetőségről ez az úgynevezett terhelési index, illetve, hogy mekkora a megengedett legnagyobb sebesség az adott autóguminál, avagy a sebesség index. Ezek is nagyon fontos mutatók és meghatározó szerepük van az autógumi választásban.
Reméljük tudtunk segíteni a fenti információkkal, hogy mit is jelent a nyári gumi 205/50R17.A 205 50 r17 nyári gumik SUV-okra, családi autókra, de akár szedánokra is passzolnak, ezért a kínálat meglehetősen szélesnek mondható. Mivel egy viszonylag keresett méret, ezért szinte minden márka gyárt is ebben a méretben abroncsot. A webáruházak kínálatában eligazodni persze nem egyszerű, ezért mindig érdemes az igényeinket szem előtt tartani. Bár a biztonság elsődleges kérdés egy gumiabroncs esetében, még vannak olyanok, akiknek a zajszint nemcsak fontos, hanem a legfontosabb. De mit számít a zaj kérdése az abroncsok esetében, és melyek a leghalkabban közlekedő nyári gumik? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.
A zajszint kérdését két szempontból is vizsgálhatjuk. Egyrészt külső zaj szempontjából. Ez elsősorban a környezettudatosság miatt lehet lényeges, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy egy abroncs mennyire nagy zajterhelést jelent az utca emberére. Ez a kérdés olyannyira fontos az Európai Unióban, hogy még az abroncs címkékre is felkerült. Biztos mindenki látta már ezeket a címkéket, amikor új abroncsot vásárolt, vagy elsétált a hipermarketekben a gumis polc előtt. A külső zajszint is feltűntetésre kerül tehát, ahol a 71 dB-nél alacsonyabb zajszint a legjobb, tehát A minősítésű.
Másrészt nézhetjük a zajszint kérdését a belső zaj szempontjából is, ez viszont már a komfortosság kérdése. A komfort sokak számára lehet fontos, hiszen nem mindegy, hogy mekkora zajterhelést kapunk az autóban ülve. A zaj kérdése az ADAC képviselőit is foglalkoztatja, nem csoda hát, hogy az ADAC teszteken ezt a kérdést is vizsgálják.
A zaj talán elhanyagolható tényezőnek tűnik, de sokan vannak, akik ezt a szempontot is figyelik a választás során. A külső zaj leginkább azoknak fontos, akik környezettudatosan élnek, és szeretnék ezt a közlekedésükre is kiterjeszteni. Gyakran ők azok, akik elektromos autót vásárolnak, ahhoz pedig halk abroncsokat, de persze ez nem törvényszerű. Benzines autó tulajdonosának is lehet fontos az, hogy mekkora az ökológiai lábnyoma.
A belső zaj kérdése már érdekesebb kérdés, ez főleg azok számára lesz igazán lényeges, akik sokat vezetnek, ingáznak, gyakran ülnek autóba, és akár hosszú órákat is eltöltenek a kocsijukban. Nekik egyáltalán nem lesz mindegy a zaj kérdése, mert a magas zajszint egy idő után zavaró lehet, növelheti a stresszt, és csökkentheti a koncentrációt, ami vezetés közben meglehetősen veszélyes lehet.
A legnagyobb abroncsteszteket gyűjtő weboldal adatai szerint a következő abroncsok a leghalkabbak a 205 50 r17 nyári gumik között:
1. Hankook Ventus Prime3 K125
2. Michelin Primacy 4
3. Pirelli Cinturato P7
4. Dunlop SP Sport MAXX RT2
5. Michelin Pilot Sport 4
6. Nokian WetProof
7. GoodYear Eagle F1 Asymmetric 5
8. Maxxis Premitra HP5
9. Falken Azenis FK510
10. Falken Ziex ZE310 Ecorun
11. Nokian Powerproof
12. Continental PremiumContact 6
13. Pirelli P Zero
14. Bridgestone Turanza T005
15. Firestone Roadhawk
A lista természetesen a külső és belső zajt egyaránt figyelembe veszi, viszont nem kizárólag ennek a méretnek a tesztjeire épül. Mivel ez a méret eddig nem vagy csak ritkán került tesztelésre, ezért a sorrend több, hasonló méret gumi teszteredménye alapján került megállapításra.
Ha kizárólag a 205 50 r17 nyári gumi méret leghalkabb abroncsaira vagyunk kíváncsiak, akkor nézzük meg az EU címkéket az abroncsokon, amikor választunk. A következő gumik mind A minősítést kaptak a külső zaj tekintetében:
Prémium kategória: Vredestein Ultrac, Goodyear EfficientGrip Performance 2, Goodyear Efficientgrip, Bridgestone Potenza S001, Yokohama Advan Fleva V701, Pirelli CINTURATO P7, Michelin Primacy 4+, Pirelli P ZERO ROSSO ASIMMETRICO, Michelin Pilot Sport 2, Continental SportContact 5
Középkategória: GT Radial FE2, Nokian Wetproof, Fulda EcoControl HP2, Fulda Sportcontrol 2, Hankook Ventus Prime4 K135
Alacsony kategória: Debica Presto UHP 2
Természetesen a komfort vagy a környezettudatosság fontos, de mivel abroncsokról van szó, a mentteljesítmény a legfontosabb tényező. Ha tehát az EU címkéket vesszük alapul, akkor érdemes olyan gumikat választani, amelyek nemcsak a zaj, de a nedves fékezés tekintetében is A minősítést érnek el. Persze ezt főleg a prémium abroncsok nyújtják, mint a Pirelli P ZERO ROSSO ASIMMETRICO, a Michelin Pilot Sport 2, a Continental SportContact 5, a Continental UltraContact, a Michelin Pilot Sport 4, a Michelin Primacy 4+ vagy a Goodyear Eagle F1 Asymmetric 3.
A középkategóriában ritka, hogy egy abroncs A minősítést érjen el mindkét tekintetben, de nem példa nélküli, hiszen a Fulda Sportcontrol 2, Hankook Ventus Prime4 K135, Nokian Wetproof nyári gumik is rendelkeznek ezekkel a minősítésekkel. Talán meglepő, de 205 50 r17 nyári gumi méretben a Debica Presto UHP 2 is mindkét tekintetben A minősítéssel bír, pedig egy kedvező árú abroncsról van szó.