Egy betűkből és számokból alkotott számsorban szerepel, amely az autógumi oldalán található domborított formában. Általában ez egy három karakterből álló érték mm-ben meghatározva. Ez oldalfaltól oldalfalig tartó nagyságot méri, amelybe beletartozik maga a futó felület összege is. Értelemszerűen ez az érték határozza meg hogy keskeny vagy széles maga a gumiabroncs. Szélesebb futófelületű autógumiknál nagyobb a tapadási felület jobban “fekszik” az úton.
Jelölése a szélességi mérték után található perjellel, elválasztva ugyan itt az autógumi oldalán szereplő számsorban. A gumi szélességének és magasságának aránya, amely érték százalékban van meghatározva. A perjellel való elválasztást a számsorban egyfajta osztásként is értelmezhetjük és az ez által kapott eredmény a magasság. Fontos tényező az autó irányíthatóságában.
Az autógumi belső átmérője nem más, mint maga az autógumi peremtől peremig való átlója, avagy maga a felni mérete (erre helyezik rá a gumiabroncsot). A radiál abroncs (R) jelölés után található ez a szám, amelyet hüvelykben, vagyis col-ban mérnek. Magától adódik, hogy ez az érték is egyenes arányban nő minél nagyobb az autó annál nagyobb a belső átmérő, azaz a felni is. További információkat találunk még a maximális terhelhetőségről ez az úgynevezett terhelési index, illetve, hogy mekkora a megengedett legnagyobb sebesség az adott autóguminál, avagy a sebesség index. Ezek is nagyon fontos mutatók és meghatározó szerepük van az autógumi választásban.
Reméljük tudtunk segíteni a fenti információkkal, hogy mit is jelent a nyári gumi 185/55R15.Aki 185 55 r15 nyári gumi vásárlása előtt áll, érdemes alaposan feltérképeznie a webáruházak kínálatát. Az akciók, az olcsó árak nyilván vonzó szempontok lehetnek, de érdemes megnézni azt is, hogy mit tudnak az egyes nyári gumik. Ebben pedig a tesztek és a vásárlói vélemények is segítségünkre lehetnek. Ha eladó nyári gumit keresünk, vegyük figyelembe azt is, hogy milyen autónk van, a jármű hány éves, milyen a teljesítménye és hogy hogy használjuk az autónkat nyáron.
Ha a nedves úton való kezelhetőséget, fékezhetőséget és kanyarstabilitást nézzük, akkor jó választás az Uniroyal Rainsport 5 nyári gumi, ami kivételesen jó tapadást biztosít a vizes utakon, precízen irányítható és a futásteljesítménye is magas. Minden szempontból jó választás tehát. A széles mintázati árkok a cápabőr technológiával kiegészülve gyorsan és hatékonyan vezetik el a mintázat alól a vizet, így minimalizálva az aquaplaning kockázatát, az egyedi formájú kapaszkodóélek pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy az abroncs vizes és csúszós úton is jól tapadjon. Az abroncs ezen kívül egyenletesen és lassan is kopik, ez már a legújabb fejlesztésű alapanyagoknak és az attraktív mintázaton kialakított és egymással összekapcsolt merev vállblokkoknak köszönhető. Mindemellett ez egy jól kezelhető abroncs is, a kiemelkedő tartásról a bordaközi kapcsolódások és a széles középső mintázati blokk, valamint az egymáshoz kapcsolódó vállblokkok gondoskodnak.
A nedves utakon kiválóan teljesít a Nokian Wetproof is. Aszimmetrikus futófelülettel rendelkezik, az abroncs külső oldalán egy stabilizáló zóna található, a nedves utakon a hosszanti csatornák gondoskodnak a hatékony vízkiszorításról. Ezen kívül a futófelületét úgy tervezték meg, hogy csendes utazást tegyen lehetővé, ebben az oldalsó fal speciális zajcsökkentő zónája is aktívan részt vesz. A Nokian abroncsa biztonságos, jól kezelhető, kényelmes és tartós választás.
A nedves utakon is megállja a helyét, de valamennyi helyzetben kiegyensúlyozott teljesítményt kínál a Bridgestone Turanza T005 abroncs, itt a vállrészen található magasan kiemelkedő elemek és a középső széles árok gondoskodik a víz gyors és hatékony kiszorításáról. A nedves úton való tapadását a NanoPro-Tech technológiának köszönheti, míg a stabilitásért a gumiréteg alatti merev poliészter és acél réteg felel.
A nedves utakon is jól teljesít és az aquaplaning ellen is kiváló a Goodyear EfficientGrip Performance 2 nyári gumi, ami egy igazán hosszú élettartamú abroncs. Futófelülete rugalmas, kevésbé töredezik, még durva útfelületen is megállja a helyét és széles hőmérséklet-tartományban is megtartja jó tulajdonságait.
A száraz utakon való kezelhetőséget, kormányozhatóságot, fékezhetőséget nézve jó választás lehet a Hankook Ventus Prime 3 és az utódja, a Ventus Prime 4, ami kitűnő vízelvezetést is biztosít keresztirányban. Ezen kívül egyenletes nyomáseloszlást kínál az érintkezési felületen, így egy hosszú élettartamú abroncs is egyben.
Jó választás lehet ebből a szempontból a Bridgestone Turanza T005 és a Dunlop Sport BluResponse abroncs is. De érdemes megemlíteni a Continental EcoContact 6 abroncsot is, ami egy rendkívül üzemanyag-hatékony választás, magas futásteljesítménnyel, amiről az új Green Chili 2.0 összetevő gondoskodik.
Nemcsak a prémium abroncsok között érdemes szétnézni, sok középkategóriás nyári gumi is elérhető ebben a méretben. Ezek egyike a Falken Ziex ZE310 Ecorun, ami kiváló tapadást kínál a nedves és száraz úton, kiváló aquaplaning ellenállást, rövid fékutat és alacsony zajszintet. A merevebb profil jobb érintkezési felületet kínál és jobb teljesítményt a vizes utakon. Az intelligens mintázati kialakítás révén pedig garantált a nagyfokú úttartás és a jobb tapadás, na meg persze az egyenletes kopás.
Precízen irányítható, jó minőségű és gazdaságos egyben a Fulda EcoControl HP2, aminek nagy előnye az alacsony üzemanyag fogyasztása, mint ahogy a Kumho Ecowing ES01 KH27 is egy jó választás. Ennek az abroncsnak a tervezésekor a gazdaságosság és a környezetvédelem állt a fókuszban. A központi részén változó irányú lamellák kaptak helyek, ezek gondoskodnak a száraz úton való kiváló tapadásért. Három hosszanti mintaárok pedig a víz gyors és hatékony kiszorításáról, a vállrész merev mintázata pedig a precíz kezelhetőségért felel.
A Kleber kínálatában érdemes megemlíteni a Dynaxer HP4 nyári gumit, ami két széles hosszanti vízelvezető árokkal rendelkezik, így védve az autót a vízen felfutás ellen. Biztonságos és tartós választás, ami minden helyzetben kiemelkedő teljesítményt nyújt. Speciális önzáró mintázatának köszönhetően pedig alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás érhető el. Egy jó minőségű abroncs kedvező áron, ami elérhető a 185 55 r15 nyári gumi méretben is.