HÍVJ MINKET
MÉRET SZERINT
KERESÉS

SPORTIVA VANALLSEASON négyévszakos

SPORTIVA VanAllSeason minta

Biztonságban a kishaszongépjárművek: Sportiva Van All Season négyévszakos gumi 

A Sportiva Van All Season négyévszakos gumit a kishaszongépjárművek számára fejlesztették ki. Egyre több furgont szerelnek fel négyévszakos abronccsal. A személyautók számára is sok előnnyel jár az ilyen gumik használata, de a furgonok esetében ez további előnyökkel is jár. 

Az első négyévszakos gumik több mint negyven évvel ezelőtt jelentek meg, és bár a piac kezdetben kétkedve fogadta ezeket az abroncsokat, mára már egyre népszerűbbek. Dinamikusan fejlődik ez a szegmens, ami nem véletlen, hisz egyre jobb és jobb minőségű abroncsok jelennek meg a piacon. Úgy a személyautók, mint a kishaszongépjárművek esetében. Az előny pedig a minőség mellett az, hogy el lehet felejteni a gumicserét és a tárolásról sem kell gondoskodni. Amikor valakinek egy ilyen járműve van, akkor is nagy a költsége a tárolásnak és az évenkénti kétszeri cserének. Aki viszont nagyobb flottát kezel, annak ez igen nagy összeg is lehet. Nem beszélve arról, hogy ha az abroncsokat nem kell lecserélni, akkor nem kell időpontot egyeztetni és nem kell kivenni az adott járművet a munkából. 

Megbízható négyévszakosok

A Sportiva Van All Season négyévszakos gumi megbízható választás a kishaszongépjárművek számára, hisz télen és nyáron egyaránt megállja a helyét. Ráadásul egy költséghatékony választás is egyben. Ami egy autó esetében is számít, hogy az adott gumi szett mennyibe kerül, de több autó esetében ez is tetemes különbség lehet. Gondoljunk csak bele, hogy a legolcsóbb és a legdrágább abroncsok között akár négyszeres is lehet az árkülönbség. 

Amikor valaki négyévszakos gumit keres, érdemes vásárlás előtt, a webáruházak kínálatában szemezgetnie. Fontos a pontos méret ismerete, illetve azt is jó tudni, hogy milyen sebességindexű illetve súlyindexű abroncsra van szükségünk. Különösen igaz ez az furgonok esetében, mindenképp nézzük tehát meg ezt. És persze a teszteket is, hogy az ADAC, az Autobild vagy más szervezetek, szaklapok ajánlják-e az adott abroncs megvásárlását. Olvassuk el azt is, hogy mit mondanak a felhasználók, milyenek a vélemények az adott gumival kapcsolatban. Ha pedig megvan a pontos méret és adatok, akkor tovább szűkíthetjük a kört.

Olcsó és minőségi: Sportiva Van All Season négyévszakos gumi

A Sportiva Van All Season négyévszakos gumi egy alacsony árfekvésű abroncs, ami megfelel a különböző évszakok kihívásainak. Mintázatát és szerkezetét, valamint futófelületi keverékét úgy tervezték meg, hogy télen és nyáron egyaránt jól tapadjon. A kanyarokban, egyenes úton, hirtelen manővereknél. Hogy jól fékezhető és jól gyorsítható legyen. Emellett az is fontos volt, hogy csendes legyen, valamint hogy tartós. A hosszú élettartam ugyanis fontos egy abroncsnál, mint ahogy az is, hogy egyenletes legyen a kopása, hisz a biztonság csak így garantált. 

Ha megnézzük az abroncs címkéjét, akkor láthatjuk, hogy üzemanyag-hatékonyság tekintetében a középmezőnyben helyezkedik el, hisz a C-besorolást kapta, míg a nedves úton való fékútja alapján a legjobb, az A kategóriába sorolták. A Sportiva Van All Season négyévszakos gumi zajszintje pedig 73 decibel. 

A(z) VANALLSEASON család gumijainak listája

SZŰRŐK
SZŰRŐK
TÍPUS
KERESÉS
9 találat
  • SPORTIVA
    SPORTIVA VanAllSeason - 195/70R15 négyévszakos gumi
    195/70R15  104/102  R
    C
    A
    73
    Ehhez a gumihoz nem tartozik ajándék
    Ehhez a gumihoz nem tartozik ajándék
    A kátyúgarancia az alábbi károkra terjed ki:

    ♦ Szándékos rongálás*

    ♦ Defekt

    ♦ Kátyúba, padkára, járdára hajtás következtében keletkezett sérülés

    ♦ Blokkoló fékezés vagy nem megfelelő abroncsnyomás okozta meghibásodás

    *  Harmadik fél által okozott szándékos rongálás esetén kérjük a rendőrségi jegyzőkönyv másolatának bemutatását!

    A garancia csak javíthatatlan sérülés esetén érvényesíthető! A jóváírás mértéke mindig a maradék mintázati mélységtől függ.

    Hogyan juthat a garanciához?

    ♦ Vásároljon egy garnitúra (4 db) gumiabroncsot bármely Point-S szervizben a megjelölt márkák közül

    ♦ Őrizze meg a vásárlást igazoló számlát / szállítólevelet

    ♦ Regisztráljon a www.katyugarancia.hu/regisztracio weboldalon

    Hogyan érvényesítheti a kátyúgaranciát?

    ♦ Keresse fel bármely Point-S szervizt

    ♦ Mutassa be a sérült abroncsot, a garanciajegyet és a vásárlást igazoló számlát

    A kátyúgarancia 1 db gumiabroncsra érvényesíthető a vásárlás napjától számított 1 éven belül!

    A kátyúgarancia kizárólag a gumiabroncsra vonatkozik, a kerékszerelési árakat minden esetben a vásárló fizeti!

    Ehhez a gumihoz nem jár kátyúgarancia
    Ehhez a gumihoz nem jár kátyúgarancia
    Ehhez a gumihoz nincs plusz információ
    Ehhez a gumihoz nincs plusz információ
    gumiabroncs
    DEFEKTTŰRŐ:
    Nem
    ERŐSÍTETT:
    C
    34 865 Ft
  • SPORTIVA
    SPORTIVA VanAllSeason - 215/70R15 négyévszakos gumi
    215/70R15  109/107  R

    45 735 Ft
  • SPORTIVA
    SPORTIVA VanAllSeason - 205/75R16 négyévszakos gumi
    205/75R16  110/108  R

    46 935 Ft
  • SPORTIVA
    SPORTIVA VanAllSeason - 225/70R15 négyévszakos gumi
    225/70R15  112/110  R

    47 350 Ft
  • SPORTIVA
    SPORTIVA VanAllSeason - 205/65R16 négyévszakos gumi
    205/65R16  107/105  T

    48 280 Ft
  • SPORTIVA
    SPORTIVA VanAllSeason - 215/65R16 négyévszakos gumi
    215/65R16  109/107  T

    49 720 Ft
  • SPORTIVA
    SPORTIVA VanAllSeason - 215/75R16 négyévszakos gumi
    215/75R16  113/111  R

    55 425 Ft
  • SPORTIVA
    SPORTIVA VanAllSeason - 235/65R16 négyévszakos gumi
    235/65R16  115/113  R

    59 135 Ft
  • SPORTIVA
    SPORTIVA VanAllSeason - 225/75R16 négyévszakos gumi
    225/75R16  121/120  R

    68 180 Ft

MÉDIA PARTNEREINK

mfor.hu
autopro.hu
vezess.hu
alapjarat.hu
24 000 válaszható gumiabroncs
24 000 válaszható gumiabroncs
átvétel akár 24 órán belül
átvétel akár 24 órán belül
Ingyenes szaktanácsadás
Ingyenes szaktanácsadás
Kátyúgarancia
Kátyúgarancia